Az emberek nagy része imádja halogatni a döntéseit. Majd holnap, majd jövőhéten, majd jövőre, pedig 90%-uk már ott és akkor tudja, hogy mi lesz az, amit az adott helyzetben csinálni fog. Sokan várnak a tökéletes időpontra, és sokan inkább meg sem hozzák a döntést, nehogy véletlenül valami probléma legyen belőle. Mi a jó megoldás?

Biztos Veled is előfordult már, hogy vártál a tökéletes időpontra. Vártál arra, hogy az összes bolygó együtt álljon, hogy megkapd a jelet az univerzumtól, vagy hogy valami csak úgy magától bekövetkezzen, és úgy gondoltad, hogy ne, most van itt az ideje. Sajnos ez az esetek többségében már későn érkezik el, mert addigra valaki más megvalósítja az ötleted, vagy éppen elhappolja előled a lehetőséget, ami nagyon, de nagyon rosszul tud esni.

A másik helyzet, ami egy komoly döntés meghozatala előtt szokott még bekövetkezni, az a felelősség elhárítása. Mondogatod magadban, hogy ezt most nem Neked kell eldöntened, pedig kifejezetten a te felelősséged, ráadásul több olyan tényező is következne utána, amiben szintén Te vagy a kompetens személy.

Képet készítette: Raquel Martínez

Harmadik eset, ami fent szokott állni, hogy mindent egy csapat segítségével döntesz el. Ez még talán a legkedvezőbb helyzet, hiszen többen mondanak többféle véleményt, és legalább megismered, milyen kimenetele lehet a döntésednek, ám valószínű a végén nem Te hozod meg, vagy ha mégis, akkor erősen befolyásolva vagy. Ráadásul, ha ez a döntés a csapat életére komoly hatással van, gyanús, hogy többen sérülni is fognak ennek hatására.

Mikor lehet jól meghozni egy döntést?

Ahogy írtam, általában a döntések meghozatala már a helyzet fennállásának első pillanatában eldől. Tudod, hogy mit akarsz, tudod, hogy mit akarsz elérni Vele, és úgy azzal is nagyjából tisztában vagy, hogy milyen hatással lesz ez most az életedre. Nem mindig jó az sem, ha meggondolatlanul igent vagy nemet mondasz mindenre. A most nem a hirtelent és az azonnalit jelenti, azért 1-2-3 nap, vagy nagyon maximum egy hét is belefér abba, hogy kicsit elgondolkozz az egészen, és tényleg úgy hozd meg a döntést, hogy az Neked a legjobb legyen. Nem a szomszédnak, nem a kisboltosnak, nem a postásnak, hanem Neked. Ezt soha ne felejtsd el.

Amennyiben egy fontos döntés meghozatala előtt állsz, és nem tudsz tovább lépni, ajánlom számodra a Rapid életvezetési tanácsadást, amely mindössze csak 30 percet vesz igénybe, de kimozdít a beragadt helyzetből, és segít új perspektívába helyezni az adott problémát. 

Kérj időpontot a Facebookon, a valtspozitivan@gmail.com e-mail címen, vagy jelentkezz be hozzám az alábbi űrlap kitöltésével.

JRR

Lifestyle&Business coach